Pilisvörösváron szerencsére a sváb hagyományok megőrzésébe beletartozott a „régi” biliárdjáték megtartása is. Jelenleg négy aktív asztal működik a városban nyilvános helyen, de magánlakásokban is tudunk néhányról. Különösen a Krigli Sörözőben van nagy biliárdélet, ahol két asztal is áll, melyeken körülbelül 50 fő szokott rendszeresen asztalhoz állni. Mintegy harmincan versenyszerűen is játszanak a 2001 óta zajló egyéni és páros versenyeken, melyek a helyben hagyományos szabályok szerint zajlanak. A játékosok közül többen, szívesen látogatnak el Békés Vármegyébe és vesznek részt az ottani versenyeken, Apollónia György például a gyomaendrődi csapat tagjaként magyar bajnoknak is mondhatja magát. Solymáron 2018-ban szűnt meg az utolsó asztal működése, így az ottani biliárdkedvelők is nálunk tudnak már csak hódolni szenvedélyüknek. Az idei évtől többen az Eurokegel változattal is megismerkedtek és szívesen vetélkednek ebben a műfajban is. Szigetszentmártonban és Szigetújfaluban is megmaradt ez a szép játék, ahol a két település időnként össze is méri tudását egymással.